Pihenő

Futottam, csak futottam az éjszakában
Kerestem a megoldást, de mindhiába
A tükörből nem sok remény nézett rám vissza
A szívem ólomból és a kezem sem tiszta.
Nézz meg jól! Rajtam csak a kegyelem segít!
Menekültem magamtól, mert amivé váltam
Nem volt túl hízelgő – bevallom – jobbat vártam
A tükörből nem sok remény nézett rám vissza
A szívem ólomból és a kezem sem tiszta.
Nézz meg jól! Rajtam csak a kegyelem segít!
Van-e, aki megbocsát nekem? Van-e, aki nem enged elvesznem?
Van-e, aki akkor is szeret, ha minden titkom felfedem?
Van-e, aki megbocsát nekem? Van-e, aki szenvedne helyettem?
Van-e, aki akkor is szeret, ha minden titkom felfedem?

Hideg volt az éjszaka, és hideg voltam belül
Tudtam, minden fájdalom egy idő után elül
De nem akartam elfelejteni, amit megláttam.
Fájó kincs az igazság, amire rátaláltam.
Nézz meg jól! Rajtam csak a kegyelem segít!
Van-e, aki megbocsát nekem? Van-e, aki nem enged elvesznem?
Van-e, aki akkor is szeret, ha minden titkom felfedem?
Van-e, aki megbocsát nekem? Van-e, aki szenvedne helyettem?
Van-e, aki akkor is szeret, ha minden titkom felfedem?

Ott álltam az éjszakában,
fagyos ködben, nagykabátban
Néztem az arcom egy pocsolyában
Ott álltam és folyt a könnyem,
tanácstalanul és megtörten
Válaszra vártam.

Van-e, aki megbocsát nekem? Van-e, aki nem enged elvesznem?
Van-e, aki akkor is szeret, ha minden titkom felfedem?
Van-e, aki megbocsát nekem? Van-e, aki szenvedett helyettem?
Van-e, aki akkor is szeret, ha minden titkom felfedem?

Azt hiszem, igen.