Pihenő

Életem első blogja. Gyorsan született, nem nagy fájdalmakkal. Nálam ez ritka eset. Ha valami újba és teljesen váratlan dologba fogok bele, az általában valakinek fájni szokott. Most lehet, hogy neked fáj Kedves olvasó.... :)

Szóval az alap gondolat tegnap született, mikor is írtam egy beszámolót a nyaramról a helyi újságnak. Ez volt az első publikáció, amit írtam. Húztam-halasztottam, nem tudok én írni, meg egyébként is mit írjak? Egy dologban voltam 100%-ig biztos. Nem egy savanyú szagú, áporodott "2010.jún. 17-én itt és itt voltunk, ezt és ezt néztük"-dolgot akartam. Valami élettel teli, nyílt beszámolót szerettem volna, talán bennem volt ez a "Most megmutatom mindenkinek"-dolog is... És különös módon elkészült a beszámoló, minden erölködés és nyögés nélkül. Ha szeretnéd elolvashatod:

Csodák útján

Az érettségi időszakom, hogy mást ne mondjak elég nehézkesre sikeredett. Tele voltam elkeseredéssel, fáradtsággal. Felborult a harmónia az életemben. És ezt nem csak Én vettem észre. Valaki lépésről lépésre figyelte mozdulataimat, rezdüléseimet.

Az érettségi másnapján rögtön reggel 6-kor indultam útnak 8 társammal az ismeretlenbe. A csodás, rejtélyes Svájcba. Az út szegélyezve volt hatalmas hegyekkel, gyönyörű erdőkkel és elrejtett kincsként előbukkanó tengerszemekkel. Csak bámultam ez erőt, a végtelent, amely mindezt megalkotta. Utazásunk alatt, mely 5 napos volt, 7 országot jártunk be és sorra vettük a Reformáció legfontosabb emlékhelyeit. De ennél fontosabbat is kaptam. Az a Valaki, aki figyelt rám, elindított az újrakezdés útján. Gyönyörűséges helyeket mutatott be Genftől Velencéig és segítette barátként összekovácsolódni ezt a 9 embert. Mindannyian szomorúan búcsúztunk el egymástól, de tudtuk, és ez erőt adott nekünk, hogy valami rendkívüli dologban volt részünk.

A nyaram egy nagyon kedves táborral folytatódott. Old. Cseppnyi falu, ahová a világ ezer gondja elől elmenekülhettem, ahol folytathattam a lelkem rehabilitációját. A sok gyermeki kacajban, a világra való rácsodálkozásukban, a betegért való aggódásukban, mind Őt láttam. Úgy érzem az összes résztvevő, legyen gyerek vagy felnőtt, lelkész vagy konyhás néni, megtapasztalhatta, milyen elfeledni a külvilágot egy hétig (még ha felvételi vizsga miatt el kell szakadni is a közösségtől 1 napra) és kicsit máshova rakni a hangsúlyt az életben.

Következő és egyben utolsó nyárra tervezett táborom Mezőberénybe vezetett. Egy ökumenikus közösség tagja lehettem itt egy hétig. Lelkem végre viharos tengerből, csendes állóvízzé szelídült. Emberi ésszel fel nem fogható bizalommal, megértéssel és szeretettel találkoztam. Tudom, hogy ez sem véletlen, minden okkal történik. Ebben is az Ő szeretetét látom. Segített, hogy visszanyerjem a harmóniát életembe, erőt gyűjtsek a nagy útra, mely előttem áll. Isten bebizonyította, hogy az út, amelyen vezet nem mindig egyszerű, de nekünk, gyalogosoknak észre kell vennünk azt sok kis elrejtett csodát, melyet az út szélén szórt el számunkra.

Ezzel a kis beszámolóval szeretném megköszönni a Kecskeméti Református Gimnáziumnak a felejthetetlen 4 évet és a Lakiteleki gyülekezetnek a támogatást, mellyel mellettem álltak.