Pihenő

Vége 2010-nek. De még mennyire, hogy vége. Mintha egy maraton ért volna véget és most lihegek, de mosolygok. És ez jó.

Egy kedves ember irományának részletével foglalnám össze a Karácsonyomat és az óévhez való viszonyomat.

"Hótlan-sótlan Karácsonyunk
emléke édesedik a szánkban.
Ablakunk előtt kísért az óév
dermedten, halálra váltan."

De kezdjük 2010 elején. Azt tartja egy mondás, hogy ahogyan sikerül a Szilvesztered, olyan lesz a következő egy éved. Így visszatekintve, 2009 és 2010 között eltöltött pár óra hűen tükrözi az elmúlt egy évemet. Voltak jó és vicces pillanatok, de javarészt rosszul éreztem magam. Igen.

De azért nem kell mindig pesszimistának lenni és csak a negatív dolgokat látni. 2010-hez köthető 3 nagyon fontos dolog az életemben. Sorrendben:

1: Európa turné. Életem egyik legviccesebb és legtöbb km-es útja. 5 nap alatt 7 országban voltunk. Gyönyörű helyeken, gyönyörű dolgokat láttam. A szívem egy piciny részét ott is hagytam. Az úton úgy ismertem meg az utitársaimat, mint azelőtt soha. Mindannyian megnyíltunk és őszinték voltunk. (Ez a nyaram további részében is fontos szerepet kapott.) Refis korszakom méltó lezárása volt. S ekkor realizálódott bennem, hogy az álmaim szertefoszlóban vannak. Emlékszem, Svájc egyik városában, egy hangulatos kávézóban próbáltunk észhez térni és csendesen beszélgettünk. Eszter mellett ültem és akkor először számoltam ki a pontjaimat. Akkor megcsapott az első hűvös fuvallata annak a viharnak, amely most tombol és zúz össze mindent. Ezt a pillanatot soha nem felejtem el.

2: Magyarország. Old. Gyerektábor. Életem első vezetése táborban. Hihetetlen kimerítő és feltöltő erejű. Vigyázni, felelősséget vállalni 10-15 gyerekért. Beszélni előttük és velük. Látni a csillogást a szemeikben. Ez csöpögősen hangzik, de én láttam. Egyedül agyagoztam bent a teremben, mert a foglalkozás véget ért és én nem tudtam semmit csinálni alatta, mivel felügyeltem. Bejött hozzám egy 7 éves bőrébe bújt felnőtt. Megkérdezte, hogy leülhet-e és csinálhat-e Ő is valamit. (Már ez is ritkaság, bármilyen életkorban!) És elkezdtünk beszélgetni. Könnyedén és kedvesen. Na, ez az ami nekem soha nem ment a gyerekekkel. Komolyan, valahogy soha nem tudtam elég "jófej" lenni és ezért nem alakult ki jó beszélgetés. Viszont ezzel a mini felnőttel megtaláltam a hangot. A humor és a komolyság egyenlő arányban van benne. Ez sem véletlen. A tábor után pár nappal megtudtam, hogy ifjú barátom leukémiás. Azt mondják meggyógyult, már ha lehet ilyen betegségből teljesen meggyógyulni, de rengeteg szenvedésen és kórházban töltött napon van túl. Azóta már értem a csillogást a szemében.

3:Tá-ti-ti-tá. Tá-ti-ti-tá. Szív-do-bo-gás. Mezőberény-Bogár-tábor-Kétezertíz...  Igen. Életem legfelemelőbb 7 napja. Életem legjobb tábora. Az a szellő, ami Svájcban megérintett, ekkor már erős szél volt. Elfújta minden kedvemet a tábor előtti napon. Nem akartam menni. Mintha egy menedékhelyre húzódtunk volna be, nem ért a csipős szél, az örökösen sanyargató hangok. Béke volt. 13 ember békéje, összhangja és szeretete. Visszagondolni nagyon nehéz, felidézni az érzéseket szinte lehetetlen, most mikor hurrikán van.

Ezek 2010 legemlékezetesebb pillanatai. Ezen élmények leírásakor született meg ez az oldal is. Írhattam volna 18. szülinapról, érettségiről, családi kirándulásokról, felvételiről. De mi marad meg az emlékeimben erősebben? Azok a dolgok, amelyekhez már hozzáért Isten. Amelyek az Ő útjain találhatóak és nem az enyémeken.

Igen tudom. Már csak rajtam áll, hogy 2011-ben melyik úton indulok el.