Eltérve az eddigi igen csak elvontra sikeresett bejegyzéseimtől, most egy picit váltok. Konkrétabb leszek. Ő is az volt...

Szóval tegnap este volt a pillanat,a mikor rádöbbentem, hogy nem jutok ki idén Angliába. Semmi nagy Isteni kijelentés vagy egyebek, egyszerűen csak megértette velem. Mondhatnám azt, hogy általában nem adom fel egykönnyen, de ez nincs így. Sajnos túl könnyen feladom. Még táborban a licitálást is abbahagytam 80 tallérnál és egy nálam kitartóbb emberé lett a kitartás tulajdonsága. Na, ez szép mondat volt.

Most valahogy semmiben nem látom az értelmet. Nincs alternatívám. Anglia tartotta eddig bennem a lendületet, hogy kijutok és ez jó lesz, nem baj, hogy nem vettek fel, mert Anglia így és így... és de jó és milyen tapasztalat lesz... És most BUMMM!! Itt állok. Na jó...ülök, és írom ezt a semmi kis blogot, amit rajtam és Istenen kívül talán 1 ember olvas időnként. Nem látom a kiutat. Mert akihez fordulnék, baromira nincs jól. A másik nincs túl közel, a harmadik és negyedik talán már nem is emlékszik rám.

De a legrosszabb ezután jön. Tudom, hogy Ő meghallgat és hogy figyel rám, de mi van akkor, ha én már nem tudok rá hallgatni és rá figyelni??? Ez így marad örökké? Ez vár mostantól fogva rám?

Ez csak rajtam múlik???