Tapasztaltál már igazi csendet az életedben? Azt amikor minden, de tényleg minden elcsendesül, mintha a világ megállna egy pillanatra? Aztán az első dolog, amit meghallasz a szívverésed?
Én már igen. Belül éreztem, tudtam mit mondanak a telefon másik oldalán. Csupán édesanyám arcát figyeltem. Hallgatott.
És megtörént. Az a bizonyos csend. Semmit nem hallottam, nem éreztem. Egy pillanattal később meghallottam, ahogyan zakatol a szívem, arcom lángba borult. Tudtam, hogy az Ő szíve nem dobog többé. Feladta életét 2 küzdelmes nap után...
Ennek már 3 éve. De olyan mintha 3 perce lett volna...
József Attilát mindig is csodáltam. Hihetetlen érzékenységgel képes felfogni az emberi lélek rezdüléseit. Nekem ezt jelentette a csend abban a pillanatban:
Csend
Riasztó, mint a fölmorajló tenger
és mint a végtelen hó, épp olyan.
Álarca mélyén bús halál rohan -
jaj, üstökömbe kap s én gyáva Ember
remegve ejtem lelkemet elébe
a szívem hallgatom - kopog-e még?
És megunom ez egyhangú zenét
pedig de jó, ha ver és nincsen vége
Úgy érzem, mintha ingoványon járnék
és jaj süppedt alattam a talaj,
de bennem még ellentállást szaval,
de fülemet betömte. - Ó, mi vár még
reám, ki immár néma, hangtalan
Fejem lehajtva megadom magam.
1922.
A Misztrál együttes pedig adott ehhez a remek vershez egy igazán remek dallamot, amely csak erősíti a mondanivalót.
Kívánom neked, hogy tapasztalj meg a csendből egy keveset és hagyd hogy lenyugodjanak benned a dolgok, amelyek most aggasztanak. Tedd le őket és nyugodj meg!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.